Analóg Retrospektív Történeti Archívum
Vissza az archívumba

Kászonjakabfalvi orgona

Kászonjakabfalva · 1994

📖📖
Ükapám által készített orgona

Történet

Két sztori kapcsolódik ide. Ükapám feljegyzése szerint az 1800-as évek vége felé készítette az orgonát. Többnyire éjjel dolgozott. Az egyik nap épp éjfél fele járt, amikor a falon jelenést látott. Az orgona mögött megjelent a falon a PROLETÁR szó. A sírja a templom mellett látható (Bándi József), tavaly újítottuk fel. A feljegyzését megtalálva kerekedtem fel K. Csillával, hogy megnézzem ezt az orgonát. Vasárnap értünk a faluba. A plébános épp a környező papokkal ebédelt, valami ünnep volt. Mi fehér ruhában voltunk. Kiderült, azt hitték, valamelyik szekta hittérítői vagyunk. Aztán minden kiderült, a kövek leestek a szívekről és jól megvendégeltek.

ARTA · Diavetítés

Történet

Lapozás: bal / jobb nyíl · Szünet: szóköz · Bezárás: Esc