Kép és szöveg: ©Rédley Tamás
Iancu Laura néprajzkutató
Ott a hazám, ahol vagyok
Csángó költõként ismerik, a Moldvai Magyarság
címû havilap szerkesztõje. Iancu Laura huszonnyolc éves, tizenhat éve hagyta
el szülõföldjét, a moldvai Magyarfalut. Budapesten él, tanítói, hittantanári,
politológiai diplomája van. Ma néprajzot tanul, doktori disszertációját
írja. Nincs se csángó költõ, se csángó nyelv. És elsõsorban
embernek születtem, másodsorban magyarnak, csángómagyarnak – vallja. Rédley Tamás
interjúja.
Hol helyezné
el a Moldvai Magyarságot a sajtópalettán?
Profilját tekintve elsõsorban mûvelõdési lapként határoznám
meg. Tájékoztat, nevel, segíti a csángókérdést nem ismerõ
érdeklõdõket. A legfontosabb szerepe az, hogy magas színvonalon igyekszik egybegyûjteni
a Moldvában folyó vagy a moldvai magyarokkal kapcsolatos eseményeket. Nincs abban a kényelmes
helyzetben, hogy egy profilra korlátozza ténykedését. Egymaga van, több mindennel
kell foglalkoznia: aktuális eseményekkel, történelmi folyamatokkal, néprajzi,
szépirodalmi kérdésekkel.
A lap a moldvai magyarság
lapjaként van meghatározva, de csak pár tucat csángó tud magyarul olvasni. Ki
az olvasóközönség?
Nem tudok pontosan válaszolni erre a kérdésre, a lap mindenkinek szól. Számos
elõfizetõje van az egész világból. Magyarországon 300 példányt
adunk el közkönyvtáraknak. Ismert és elismert lap. Azt csak sajnálni lehet, hogy
látszólag nem a csángóknak készítjük. Pontosabban: nekik szólna
igazából, de valójában nem tudják elolvasni. Fokozatok maradtak ki a csángók
mûvelõdéstörténetében, és ezt az ûrt nem tudjuk másként
betölteni.
Tud-e más csángó
folyóiratról?
Létezik még két csángó lap. Az egyiket Moldvában készítik,
a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége adja ki, Szász Csilla csíkfalui tanító
szerkesztésében, Reverinda címmel. E gyereklap a csángó oktatási program
szerves része. A másikat Budapesten készítik a Magyarországon élõ
csángó fiatalok, egyetemisták, Csángó Tükör címmel. Témája
elsõsorban irodalom, néprajz, nyelvészet. S ha jól tudom, Duma István Andrásnak,
a Szeret-Klézse Alapítványnak is van egy periodikája.
Hogyan látják,
kezelik Budapesten a csángókérdést?
Sajnálatos, hogy kevesen rendelkeznek személyes tapasztalattal a csángókat illetõen.
Nagyon változó a kép az emberek fejében. Csak nagy kategóriákba lehetne
összegezni a nézõpontokat. Vannak mitologizálók, magyar nemzeti válságokat
a csángó példára vonatkoztatók. Van, akinek nem az a kérdés, hogy
lesznek-e holnap csángók, hanem az, hogy õ megtette-e értük a tõle telhetõt.
És van, akit irritál a kérdés, mondván, kidobott pénz az ügyre szánt
erõfeszítés, mert a helyzet menthetetlen.
Ön 16 éve
él távol Moldvától. Mennyire tartja reálisnak a saját csángóképét?
Az elmúlt majdnem két évtized alatt hangsúlyosabb lett a szülõföldhöz
való viszonyulásban a racionalitás, mint az érzelmi jelleg. Az érzelem immár
nem egy negatív, nem kívánt identitás, hanem a maga helyére került. Valamivel
letisztultabb talán, de korántsem egy befejezett folyamat.
A Budapesten tanuló
csángó diákok mekkora hányada tér vissza a diplomaszerzés után
Moldvába?
A kérdés elég összetett. Az ember itt Budapesten megteremt egy „világot”, egy
életteret, beleszövõdik egy eleven, élõ testbe. Aztán egyszer csak eszébe
jut, honnan is jött, és hogy ezzel mit is kezdjen. Nehéz beavatkozni egy bizonyosnak látszó
folyamatba csak azért, mert… Nagy részük itt marad, és példás családot
alapít. Semmit nem kérhetünk számon rajtuk. Biztos vagyok benne, hogy szívükön
viselik az otthon maradottak ügyét.
Pedig a csángók
felsõfokú oktatásának az lenne a célja, hogy visszatérve segítsék
a nyelvi, kulturális megmaradást, legyen végre csángó értelmiség.
Igen, a magyarországi ösztöndíjak valóban egy ilyen tendenciát próbálnak
befolyásolni, de ilyen céllal nem látszik mûködõképesnek az értelmiség-gyártás.
Másrészt, miért szûkítsük le a kérdést, a felelõsséget
pusztán a csángókra, a csángó értelmiségre? Az foglalkozzon a
kérdéssel, aki ért hozzá, aki professzionálisan jó irányba tudja
terelni a dolgokat. Ez nem származási, hanem szakmai kérdés. Azt se tartom bûnnek,
ha nem tanítók, tanárok, hanem orvosok, mérnökök lesznek az itt tanulókból.
Akármerre sodorja az élet õket, jól fogják majd tenni azt, amit számon
kérnek tõlük. Amúgy pedig igenis van értelmiségi rétegük a
csángóknak Moldvában, csakhogy õk már román anyanyelvûek. Számtalan
magas rangú személyiség csángó születésû. A probléma
a csángó társadalom sajátos szerkezetébõl adódik, abból,
hogy nem jött létre a társadalmi rétegek közötti átjárás,
szolidaritás. Az is igaz, hogy e csángó értelmiség nem foglalkozik a csángó
kérdéssel.
Ön számos
lapban publikál, versei jelennek meg, két kötete is napvilágot látott. A köztudatban
csángó költõ. Mennyiben csángó az Ön költészete?
Nem lehet azt mondani írásaimra, hogy csángó versek, legfeljebb a származásomra.
Ez egy rám ragasztott bélyeg. A versek képi világában megjelennek csángó
motívumok, ennyiben valóban elüt a megszokott költeményekétõl. Ez
a bélyeg egy ambivalens viszonyulást tart fenn és generál újjá az olvasók
körében. Ez az oka annak, hogy sokan olyat keresnek a sorokban, ami nincs is ott. Azt is mondták
– igaz, nem nekem –, hogy nem is vagyok költõ, csak jó idõben jó helyen voltam,
s az egészet annak köszönhetem, hogy nincs sok csángó költõ, nincs riválisom.
Kik vannak még?
Tisztázzuk azt, van-e csángó irodalom, csángó költõ! Szerintem nincs
ilyen. Moldvából Duma István Andrást említhetném, aki valóban
nyelvjárásban ír, de nem tudom, milyen nyelvjárásban, hiszen az nem a csángó,
még csak nem is Klézse, hanem „Duma András nyelvjárása”. Õ inkább
nevezhetõ csángó költõnek. Klézsén él. Én mégis
moldvai magyar írónak hívom. Csángó nyelv nincs. Csángó nyelvjárás
van. Ez a nyelvjárás a tudomány számára egy ideig roppant érdekesnek
fog számítani. De a csángók oldaláról nézve és a moldvai
magyarság jövõjét illetõen már nem ilyen ígéretes a helyzet.
A 21. században ezzel a nyelvjárással már nem lehet élni. Világosan kell
látni, megszûnt a folklór-korszak, a hagyományos világ Moldvában. Vagy
fölzárkóznak a román nyelvbe, hogy korszerû formában fejezhessék
ki önmagukat, vagy a magyar köznyelvbe integrálódnak. Olyan választóvonalhoz
értek a csángók e kérdéssel kapcsolatban, mint még soha máskor.
A csángó
kultúra egyik ékköve a sajátos nyelvi világa. Ha ez eltûnik, és a
folklór-korszaknak is vége, mi marad?
A csángók saját maguk a nyelvükben sem kulturális, sem egyéb hasznot nem
látnak. Kétségtelen, hogy a nyelv egy abszolút érték, és jó
volna megõrizni, de a világ mindig is arról szólt, hogy bizonyos korok lecsengnek,
mások felemelkednek, és ez alól a moldvaiak sem képeznek kivételt. El kell fogadnunk,
hogy a jelenlegi csángó nyelvjárással sem egyéni, sem közösségi
szinten nem lehet már érvényesülni.
Budapesten él,
Moldvától majdnem ezer kilométerre. Van Önben valami missziótudat?
Nincs. Mégis, az egész életem szinte csak a csángók körül forog. Tudatosan.
Minden kutatásom témája a csángókkal kapcsolatos. Élõ kapcsolatban
vagyok a szülõfalummal. Nem helyfüggõ az, hogy segíteni tudjam az otthon maradtakat.
Gondoljunk a már említett, helyben élõ, de a kérdéshez tétlenül
viszonyuló csángókra. A mai világban, amikor felszámolják a határokat,
az internet a szobába hozza az univerzumot, nem lehet és nem szabad azt mondani, hogy csak otthon
lehet tenni valamit a csángók érdekében.
Biztos vagyok benne, hogy mindig lesz annyi és olyan lelkületû ember, aki vállalja a Moldvában
való tevékenykedést. Nem várható el az, hogy az illetõk csángók
legyenek. Mindegy, hogy a csángókat Moldvában magyar nyelvre tanítók csángók,
székelyek vagy magyarországiak. Én hiába vagyok csángó: egyszerû,
nincstelen ember vagyok. Nem is tudnék a csángókon segíteni, hiszen nem rendelkezem
olyan kapcsolatrendszerrel, hogy egy szalmaszálat is odébb tegyek az érdekükben. A csángók
nincsenek olyan hatalmi pozíciókban, hogy különösebb dolgokat véghez tudnának
vinni a maguk és népük érdekében.
Hazaköltözik-e
valaha Moldvába?
Szerencsétlen kérdés. Azt gondolom, hogy az ember elsõdlegesen embernek és nem
csángónak születik. Az valóban az élet egyik nagy kérdése, hogy
a kettõt hogyan egyezteti majd össze. Tisztában vagyok azzal, hogy egyszer csak nálam
is aktuális lesz ennek a feladatnak a megoldása.
Hol az Ön hazája?
Az én hazám mindig ott van, ahol én vagyok. És az én hazámat mindig azok
lakják, akikhez tartozom, és akik hozzám tartoznak.
